Október 20. (14. nap)

Címkék: nap 14.

2011.10.20. 19:07

Hellóóó! :)

Na ma elmentem szuvenír nézőbe, ha már utolsó nap. :) Szóval a fél napomat ezzel töltöttem, nézelődtem stb.

Majd tovább mentem a római agorához. A Hadrianus könyvtár mellett van, csak 1-2 utca választja el őket egymástól.

Itt található a Szelek Tornya is, ami az I. e. 2. században épült, és az a nevezetessége, hogy ez egy nyolcszögletű torony, aminek minden oldalán a nyolc szél van megszemélyesítve. Egyébként ez régen vízóraként működött.Ezek után sétáltam még, meg ettem.

Demonstráció még mindig volt, épp itt nálam az Omonoianál, láttam, mert elmentem kinyomtatni a beszállókártyámat. :D

Már össze is pakoltam nagyjából, úgyhogy útra készen állok :)

Most egy kicsit irigykedem a többiekre, én is ott akarok lenni Heidenfesten :(. Remélem, hogy mindenki jól érzi magát, aki ott van :D.

(A kis képen Hádés van és Kerberos :P)

Képek máról, ez a római agora:

.

.

.

.

.

Ez a Szelek Tornya:

(Kaikias, Boreas és Skiron)

.

Euros, Apéliótés és Kaikias.

.

Ez pedig a bejárata:

.

.

Na lefényképeztem nektek az OMONOIA, azaz Omonia teret :)

.

Ez azaz utca, ahol van a szállásom, meg hát igen, a szemét dombok :D.

.

A bejárat:

.

Ez pedig a szobám, a hálózsákos az enyém :D :

 

Október 19. (13. nap)

Címkék: nap 13.

2011.10.19. 14:27

 

Helló!

Hát jelentem, sztrájk van, tüntetés is bőven.

Természetesen hol kellett a népnek gyülekeznie 11.00-kor? Persze, hogy az Omonoia-téren, ahol lakom xD. Úgyhogy amikor elindultam csak pár száz emberen kellett átpréselnem magam, szóval kis időre, de én is a tüntetők népes táborába tartoztam xD.

De amúgy mindenhonnan özönlött a nép, zászlókkal stb. sok fiatal, a belső részek le is vannak zárva a városban, mindenhol motorok állnak (a tüntetőké xD) és minden bolt zárva van, még az élelmiszerboltok is, még az újságosok is!!! Csak 1-2 dolgot lehet nyitva találni, ha az embernek szerencséje van.

Az összes szuvenír bolt zárva van, kivéve kb. 2-3-at, nagyon durva, eddig nem zártak be sosem. Beszéltem az egyik boltban az eladóval, tök normális volt, mondta, hogy ők is csak úgy vannak nyitva, hogy bármelyik percben bezárhatnak, mert volt olyan, hogy a huligánok szétverték a boltokat meg minden. De szerinte csak ma van ekkora tüntetés, holnap már nem lesz olyan nagy. És azt ajánlja, hogy ne mászkáljanak az emberek a központi tereken, hanem menjenek a történelmi nevezetességekhez, mert azokat sosem szokták bántani. Mondom jóóó, para :D.

De mire visszajöttem, addigra épp elvonult a népek tengere, csináltam képeket, messziről xD, de mondanom sem kell, hogy az semmi, ami a képeken van :D. Átvonultak a Syntagmára a parlament elé, jó lehet ott a buli biztos.

Most a szálláson vagyok, ott is maradok, úgyhogy ennyi mára :D.

.

Október 18. (12. nap)

Címkék: nap 12.

2011.10.18. 19:28

Sziasztok! :))))

Verőfényes napra ébredtem, reggeli és egy kis pakolászás után elindultam a Monastiraki metró megállóhoz, aztán jöhettem is vissza az Omonoiara, mert valamiért nem állt meg a metró a Monastirakin, nem baj, sétáltam egyett :D.

A lényeg, hogy csak megtaláltuk egymást Zoliékkal. Szépen elindultunk és Piraeus, a tenger felé vettük az irányt.

Egyébként tök érdekes, mert itt a metró nem igazán megy a föld alatt, csak 1-2 megálló erejéig, inkább a felszínen közlekedik, úgyhogy tök jól lehet nézelődni utazás közben :).

Piraeus szép volt, de ez tényleg inkább egy hatalmas kikötő, nem éppen az a homokos görög tengerpart, majd meglátjátok ti is a képeken.

(A kis képen Poseidón van, ha valaki nem ismerte volna fel :P. Hát, ha már tenger, meg minden...)

Mindenhol ilyen hatalmas nagy hajók álltak. Azért nem lehet rossz körbeutazni a görög szigeteket egy ilyennel :D.

.

.

.

Egy templom a kikötőben.

Igazándiból most lenne három vicces kép, de egyszerűen nem engedi feltölteni őket ez a KI******* SZ*R, mert nem az én gépemről csináltuk, már módosítottam a formátumot is, valószínűleg túl nagyok, mind1, nem idegesítem fel magam ezen jobban :D.

Ezek után metróztunk egy kicsit, láttam az olimpiai stadiont, nagyon szép volt! Majd átmentünk Júliáékhoz, ahol ettünk, ittunk jegeskávét, beszélgettünk, képeket néztünk, jó volt :). Nagyon szép lakásuk van!!!!!!!!!!!!!!!

Pár kép arról a negyedről, ahol laknak:

Ez a Maroussi negyed, ez Athén egy külvárosa, azon belül is egy kis sétálóutca. Teljesen más, mint a belváros, normális emberek vannak, kis aranyos utcácskák, kis boltok, olcsóbbak az árak, szóval nagyon hangulatos kis rész, teljesen más. Vajon milyen lehet falun? Biztos hihetetlenül jó!

Egy ottani templom.

Ezek után "haza" metróztam a lemenő nap fényében. :)

A szobámban valamiért elment az áram, úgyhogy szóltam a portás srácnak, aki azonnal orvosolta a problémámat, úgyhogy ezúton is köszönöm neki, mert nélküle egy sötét szobában kuksolnék az ágyon. Plusz mindig kedves :D.

Október 17. (11. nap)

Címkék: nap 11.

2011.10.17. 20:39

Hellóóóóóó!!!
 
Szeles, ám melegebb időre ébredtem, mint tegnap. El is indultam a kerameikoshoz (ókori temető).
 
Hát ekkor kezdődtek az izgalmak, egy srác szembejött velem az utcám, rám kacsintott, mondom jó, ezt itt megszoktam már, igen ám, de onnantól kezdve végig követett, vagy egy órát a városban, még azt is végignézte, ahogy bemegyek a temetőbe és bent sétálok, mert felülről rá lehet látni, hát nagyon kitartó egy görög volt :D. De nem várta meg, amíg végzek, biztos nem volt elég türelme xD. Pedig ücsörgött vagy fél órát még rám várva egy padon. Hát nem tudom, ha ez náluk az udvarlási szokás kicsit ijesztő :D. 
 
Mindenesetre kizökkenve bár egy kicsit, de megnéztem a temetőt, szép volt nagyon, kicsit kaotikus, de szép, 13.00-kor nyitott a múzeum, úgyhogy erre várnom kellett egy kicsit, de megérte. Bent az egyik pasi megkérdezte, hogy csak nem régész vagyok (mondom rám van írva vagy mi? xD), mondtam neki, hogy csak tanulom, nagyon megörült nekem, beszélgettünk egy kicsit, hát volt egy angol kiejtése, hadart és nagyon görögül beszélte az angolt :D. De tök jó, mert volt pár ostrakon (cserépdarab) is kiállítva, úgyhogy abszolút megérte várni :D. íme néhány kép:
.
.
.
Az Eleusisba vezető út.
A sírok útja. Amik itt vannak, azok mind másolatok, az eredetiek a múzeumban vannak, de oda tették őket, ahol elméletileg is voltak.
Szerintem nagyon szép, bár biztos, hogy utólag tették ide őket, szerintem. 
Most komolyan, nehogy leégjen mindenhol a fű, ha tűz lenne, vagy miért? 
Szfinx
Egy sírra bikát? Végülis. :)
 
.
 
:))))))
 
.
 
.
 
Ezek után találkoztam Káldi úrral és kedves barátnőjével Júliával. Egy nagyon jó délutánt töltöttünk együtt, jó volt VÉGRE újra magyarul beszélgetni valakikkel, kávéztunk, ettünk, nézelődtünk és mutattam nekik pár jó helyet Athénban. Például elmentünk a királyi kertbe a kis állatkerthez. Pár kép:
Fáááácáán, helyett páva, miért a fácán jut MINDIG eszembe? Hihetetlen...
Antiszociális nyúl 1.
Antiszociális nyúl 2.
.
Na ennyit a képekről.
 
És, ami még nagyon tetszett a mai napban, hogy láttam az éjszakai Athént. Pozitívat csalódtam, elég nagy élet van a belvárosban és a bizonyos zavaró elemek is eltűntek sötétedésre. A város gyönyörűen ki van világítva, főleg az akropolis, erről képet nem tudok mutatni, mert elmosódott az összes :D. Majd csórok netről, ha minden kötél szakad.
 
Ha minden igaz, akkor egy szép nap vár rám holnap is :).

 

Október 16. (10. nap)

Címkék: nap 10.

2011.10.16. 19:27

Sziasztoooooooooook! ^^)

 

 Ma is borongós, csepergős időre ébredtem, túlságosan el voltam kényeztetve ezzel a sok napsütéssel és meleggel :). Hideg is volt, álmos is voltam, esett is egy kicsit, alig volt kedvem kimászni az ágyból.

 Délelőtt elindultam a Történeti Múzeumba, de mit látnak szemeim, sehol egy árva autó, emberek alig-alig...elég durván nézett ki Athén, mint egy szellemváros, csináltam képet is: 

 Kicsit fura volt, hogy egy ilyen zsúfolt helyen, ahol minden négyzetméterre vagy 2 ember szokott jutni az utcán, most sehol SENKI, kezdtem aggódni, hogy vajon miről maradtam le xD. Csak 1-2 rendőrt láttam meg ilyen mentősöket, mondom öööööö, majd kiderül xD.


Ez egy emlékmű a Klafthmonos-téren.

Végül odaértem a Történeti Múzeumba, ami nem az ókorral, hanem inkább a nem olyan régi török-korral foglalkozik. Fegyverek, öltözetek, szobrok...stb. Maga az épület:

.

Szobor az épület előtt.

Pár kép a kiállításról.

.

.

.

Aztán a takarító néni gondolt egyet és beengedett a Múzeum dísztermébe, nem tudom milyen indíttatásból :D. Aranyos volt.

Aztán tovább indultam és lám, kiderült, hogy miért volt lezárva minden, valamilyen biciklis izé volt, úgyhogy onnantól kezdve lépni sem lehetett tőlük, nemhogy átjutni az út túloldalára xD:

Elmentem a Schliemann-házhoz, de zárva volt, aztán pedig a Kerameikoshoz is, ami sztrájkolt xD. Úgyhogy jó kör volt, csináltam képeket, mert az ókori temető elég nagy és szép felülről is, de majd csak holnap teszem fel, miután visszamentem :).

És hát mivel vasárnap volt - itt is - ezért mindenhol árusok voltak, főleg a Monastiraki negyedben, az egész egy hatalmas bolhapiaccá változott. Úgyhogy ott elvoltam órákig, találtam ilyen antikvár jellegű boltocskákat is, úgyhogy gondolhatjátok, könyveztem egy picit. Megvettem Anne Rice: Interjú a vámpírral című könyvét görögül, nagyon tetszik, 1,5 euró volt! Úgyhogy örültem. Képeket nem csináltam a piacról, mert sokan voltak és szeretem én ezt a fényképezőgépet, nem akartam, hogy kis barna török kezek eltulajdonítsák tőlem :).

Mindezek után elmentem enni, na mármost ott egy idősebb görög nő, sok cuccal, lepakolt velem szembe és mondta, hogy vigyázzak rájuk már, amíg ő kávét vesz magának (egyébként itt mindenki jegeskávét iszik, nem tudom mondtam-e már, szinte csak az van), mondtam, hogy oké. Visszajön, erre mondja görögül a dolgokat, én meg angolul, hogy én nem tudok görögül, bocsi. A nőnek tátva maradt a szája. Ami még viccesebb volt, hogy ő meg angolul nem tudott, szóval ilyen tipikus néni volt, aki csak a hazája nyelvét beszéli, de mindenáron beszélgetni akar és azt hiszi, hogy ha egyre hangosabban üvölti a saját anyanyelvén azt, amit meg szeretne értetni velem, akkor jobban fogom érteni, hát nem :D. Végül "megbeszéltük", hogy egyetemre járok, történelmet meg régészetet tanulok, ő meg tudja mi Magyarország fővárosa: Budapest és két része van, amit egy folyó választ el egymástól xD. Hála az angol szavak hasonlóságának meg az én gyér görög makogásomnak :D. Vicces volt, végül a búcsúzáskor a néni hozzám vágta németül meg franciául a köszönömöt, mert vigyáztam a cuccaira meg, hogy ő ennyit tud külföldiül xD.

Tegnap egyébként az újságárus pasi is görögnek nézett, meg ma a bolhapiacon is, csak meglepődnek, amikor a görög kérdéseikre (pl. kér szatyrot? xD) angolul válaszolok...

Szobatársam/szobatársaim nincs/nincsenek amióta elmentek a spanyolok, nem is hiányoznak annyira, de miért érzem azt, hogy ezt most elkiabáltam egy kicsit? xD

Eléggé lehűlt a levegő :S. 

Október 15. (9. nap)

Címkék: nap 9.

2011.10.15. 18:55

Helló!

Hát sajnálattal jelentem, de a mai nap során nem csináltam SEMMI érdemlegeset, még csak egy árva képet sem xD. Elég demotiváló egy nap volt, néha ilyen is kell.

Ennek több oka is volt: reggel 6.30-kor keltem, mert a spanyolok mentek haza. Aztán fújt a szél és esett is. Valamint délután 14.00-re volt egy találkozóm megbeszélve, ami sajnos nem az én hibámból, de elmaradt.

Szóval ma csak sétáltam Athénban, beszélgettem 1-2 emberrel, ettem, VÁSÁROLTAM pár nagyon király dolgot, alig várom, hogy megmutathassam azoknak, akiket ez érdekel :D.

Volt egy kisebb felvonulásos-tüntetés is ma, de csak a szokásos, ja és ott, ahol lakom, az ajtóban volt egy Barátok Közt szintű, csak görög sorozat forgatása is xD. 

Aztán zenét hallgattam, nosztalgiáztam, olvasgattam...ennyi. :D

De holnap, mindent pótolok, ígérem! :D

Október 14. (8. nap)

Címkék: nap 8.

2011.10.14. 19:22

Sziasztok!

Na milyen idő van otthon? Itt jelentem döglesztő a meleg, süt a nap ezerrel, ennél melegebb sosem kellene ide szerintem, vajon milyen lehet nyáron???? (annyira nem akarom tudni)

Mindenkinek köszönöm, aki reggel felhívott, hála nektek sikeresen felébredtem és elindultam, eme szép napon, sztrájk volt, csak nem arra, amerre én jártam. ^^)

Először betértem az Ókori Agorára, volt egy kis lemaradásom. Megnéztem az ottani múzeumot, hát érdemes volt! Ostrakismos :D

 

Ez csak Themistoklés!

Egy kis más is.

Öcsém, ezt neked! Ez egy spártai bronz pajzs a Pylosi csatából, I. e. 425. Felirat is van rajta :).

Athéni baglyos pénz!! :)

Valamint megnéztem a Szent Apostolok templomát, amit I. sz. 1000 körül építettek az Agorára.

.

Ezek után, (*dobpergés*) elindultam az Akropolisra!! *tapsvihar*

Csak egyre feljebb és feljebb, de azért a kilátásért...

Balra a hegyben van a Kallimarmaro Stadion, ahol tegnap voltam, jobbra meg az Olimpiai Zeus Temploma, amit csak kívülről láttam eddig.

Ez Dionysos Színháza.

Ez pedig Herodes Atticus Színháza, óriási, nagyon szép és még ma is használják néha! :)

Ez a bejárat, meg a sok turista. Szemben a Propylaia, jobbra pedig Athéné Niké temploma.

Ez meg én vagyok a lépcsőn XD.

Az Erektheion.

A kariatidák, de ezek ugye csak másolatok, az eredetiek a Múzeumban vannak (ami most zárva volt, fogalmam sincs, hogy miért), meg ugye a British Múzeumban is van eredeti.

Ez Az A Olajfa, Athéné olajfája, mármint itt volt egyszer, de ültettek helyette újat :)

A Parthenon, kicsit fel van állványozva, de nekem így is szép! :)

Köszönöm kedves keleti lány, aki lefotóztál, ugye itt is beindult a jó öreg cserekereskedelem. (Ha lefotózlak, akkor te is lefotózol engem? vagy Ha lefotózol minket, mi is lefotózunk téged! ;) )

És most a kilátásról pár kép!

.

A mai Athén egy kis része.

Az a Filopáposz-domb és mögötte a tenger!!!

Athéné Niké Temploma.

Ennyi lenne a képekből!

Még ettem este a szokásos helyen, a pasi nekem már nem csak egy pohár innivalót ad, hanem az egész kancsót!!! Megkóstoltam a souvlakit, nálunk is van hasonló, a rablóhús, csak itt nincs nagyon közé téve semmi zöldség, maximum paprika.

Október 13. (7. nap)

Címkék: nap 7.

2011.10.13. 19:11

:)

Hát ha eddig nem volt sztrájk itt, na akkor most, ma volt XD. Bár még mindig nem volt olyan hajmeresztő ez az egész. Nem járt semmilyen tömegközlekedés, szóval egész Athén egy nagy dugó volt, mindenhol autók, motorosok, persze a nyomi turisták eltűntek, akik gyalog eltévednek Athénban :D. Valamint sztrájkoltak a kukások meg a múzeumok többsége is. Minden sarkon rendőrök bandáztak, katonák meg ilyen tömegoszlatós emberkék beöltözve, de amerre én jártam nem volt miért. Voltam a Syntagmán is ma 2x és semmi, egyedül, ahol lakom az egyik téren volt kisebb tömeg, de ennyi, nem balhéztak. Egyébként ez a Városháza (innen kb. 3 percre lakom most), ez előtti téren volt kisebb tömegecske:

.

Ez a Kotzia tér (ez van a Városházával szemben), a háttérben a Görög Nemzeti Bank.

De egyébként mondom, nem volt semmi különös, csak több volt az ember az utcákon és alig volt turista :D. Az egyik görög rendőr srác még rám is mosolygott, hogy egyem a szívét, a többi csak bámulni mer :D.

Mindezek után elhatároztam, hogy elmegyek a Kallimarmaro Stadionhoz, ami egyrészt ókori, másrészt meg a 2004-es olimpia bizonyos számai itt voltak megtartva. Persze sztrájkolt ez is, DE szerencsére csak 11-15 óráig, azután kinyitott, úgyhogy mindez előtt elmentem Athén első temetőjéhez, ami nem összetévesztendő a Kerameikosszal, ami Athén ókori temetője, és most tuti nincs nyitva. Egy kis hegymászás után, ami így utólag abszolút megérte elérkeztem a temetőhöz, aki ismer, az tudja, hogy kihagyhatatlan lett volna számomra, akármennyit is kell érte menni. Hát, ha valaha láttatok szép temetőt, akkor azt most felejtsétek el, ehhez képest ronda volt. Soha az életemben nem láttam még ennyire szépet és nem is fogok talán. Csináltam képeket, de szerintem ezt az élményt nem lehet visszaadni pár képpel. Minden egyes sír külön emlékmű, mindenhol márvány, mindegyik maga az egyéniség, nagyon szépek és mind különleges, nincs két egyforma. És még ma is temetkeznek ide, hát ha görög lennék minden álmom ez lenne, hogy ide temessenek el. Ami különlegesség, hogy a legtöbb helyen a halott fényképe is ott van, ami nagyon széppé teszi az egészet. Volt sok ókori stílusú sír is, de bizánciak is, na mutatok párat, de mondom, az élmény nem visszaadható így. 

.

.

.

Igen ez egy hajó, mindenki jól látja. A hátsó angyal imádkozik, az első kezében pedig egy homokóra van.

Van akinek "csak" ilyenre futotta.

Szóval igen...és ez csak pár. Amúgy hatalmas ez a temető, itt van eltemetve Schliemann is, hát nem találtam meg a sírját, nem csodálom. Napokig lehetne sétálni, mire mindent megnézne az ember, megérné...

Találkoztam egy egész falka macskával, kicsikkel is, itt élnek a temetőben, amúgy barátságosak.

Ezek után visszaindultam a Stadionhoz, diákkal is 1,5 euró volt a belépő, nem baj, megizzasztott, de megérte :D.

Ez még csak lentről. Kaptam ilyen kis lejátszóizét, ami elmesélte a stadion történetét :).

I. e. 330-329-ben épült a Panathénaiai Játékokra, először Hadrianus, majd Herodes Atticus is felújította. Majd az 1896. április 5-én kezdődő, első modern Olimpia megrendezésére újították fel, újból. 2004-ben a marathóni távfutókat fogadták itt. 

.

Én felmásztam pedig jó meredek volt és baromi meleeeeg! De abszolút megérte a kilátásért!

.

:)

A dobogók.

Ezen az alagúton jöttek be a pályára a sportolók és régen a gladiátorok is :).

.

Na ennyi lenne mára a kép.

Remélem tetszett, nekem ez volt az egyik legjobb napom eddig!! 

Október 12. (6. nap)

Címkék: nap 6.

2011.10.12. 16:54

Helló!

Szép napsütéses napra ébredtem, bár kicsit később, mint szerettem volna, mert a spanyolok lehúzták a redőnyt és elvesztettem reggel az időérzékemet...de nem baj, elindultam az akropolishoz, útközben elmentem az a kis kajálda előtt, ahol vettem tegnap kaját és a pasi észrevett és felismert, integetett meg minden, örültem neki, hogy megismert a sok turista között, el is határoztam, hogy majd délután visszajövök ide enni. :) Odaértem a kapukhoz, mire látom, hogy zárva van, rajta kis papír: ma meg holnap nincs nyitva, mert sztrájkolunk, mondom ööööö, király! Ez még nem is lett volna olyan rossz, de az összes múzeum sztrájkol, meg minden régészeti meg egyéb hely xD. Nem baj, elindultam megnézni Athén olyan részeit is, amiket nagyon szerettem volna és tuti, hogy nincsenek zárva.

Útközben áthaladtam a Syntagma-téren is, hát sztrájk nem volt, de lefényképeztem az Új Parlamentet:

.

Ezt meg csak azért, mert tetszett :).

Végül ellátogattam a Nemzeti kertbe, vagy "királyi kertbe", nagyon hangulatos kis része Athénnak, az egyik legnyugodtabb, kevesen járnak erre, tele van paddal és nagyon szép is. Van itt egy kis botanikai múzeum is, a gyerekeknek játszótér meg kis állatkert, meg a gyerek könyvtár is itt van, valamint számos szobor és egyebek :).

.

 .

Ez a gyerek könyvtár :).

 Sok ilyen kis rész van, vízesésekkel, padokkal, tavacskákkal és az egész környék nagyon szépen rendben van tartva.

:)

Persze, nehogy véletlenül, pont itt ne legyen pár római kori mozaik.

.

Ez a Záppeion, ma konferencia központként használják.

Ez a Záppeion előtt van. 

 Hadrianus diadalíve. Mögötte az akropolis és egyébként közvetlen ezek mellett van az Olympiai Zeus templom is, amit megcsodálhattam a távolból, mert ugye zárva volt, nem baj, jövök még erre, csak bosszantó, hogy ha már erre jártam meg is nézhettem volna :D.

Végezetül íme, az athéni villamos xD. Vajon ezeket is megvesszük majd, ha nem kell a görögöknek, mint a most Esztergomba közlekedő kis pirosainkat? :D

A holnapi program valószínűleg temetőzés lesz, de majd meglátjuk, nem kiabálom el, már sosem lehet tudni :).

És mindezek után, hogy lesétáltam a lábamat elmentem enni, a pasi vigyorogva fogadott és nemcsak rám emlékezett, hanem arra is, hogy mit ettem tegnap, úgyhogy már kérdezte, hogy a csirkés lesz? :D Imádom azt a helyet!

Ezek után elmentem szuvenír nézőbe és kb. a második bolt után szívinfarktust kaptam, hogy hogyan fogok választani?! Nekem mind kell xD.

Október 11. (5. nap)

Címkék: nap 5.

2011.10.11. 19:36

Sziasztok!

Képzeljétek tegnap csak az enyém volt a szoba (yeee), szép napsütéses reggelre keltem, valamint a fizetés átutalásos sms-re, tökéletes kezdetek xD. Reggeli után elindultam az ókori Agora maradványait megtekinteni, természetesen ingyen ezt is. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire nagy, jó nem siettem el a dolgokat, több órát sétálgattam a romok között, ilyen kis ösvények vannak kialakítva a dombokban, minden ki van táblázva. Csak ilyen kilátás fogadott minden kanyarban:

Szép volt nagyon, bár kicsit elszomorodtam is, hogy mennyire nem maradtak meg a dolgok, Héphaistos templomán kívül alig-alig. A templomok, szentélyek, házak vagy egyebek helyét csak egy tábla jelzi vagy egy rakás kő.

 De, ami megmaradt az nagyon szép! Megéri egy kicsit hegyet mászni érte. Héphaistos temploma. Ami még nagyon tetszett az, hogy mindenhol padok vannak téve, hogy az ember, ha akar, akkor nyugodtan leülhessen és gyönyörködhessen a kilátásban.

A Gymnasium bejárata.

Tessék! :P

Na igen, az ilyenek láttán egy kicsit elszorult a szívem :(.

Na ezt a képet csak azért tettem be, hogy lássátok kb. ilyen az egész. Nem hiszem el, hogy ezt nem lehetne jobban feltárni, vagy helyrehozni. És szinte minden így néz ki, kivéve 1-2 nagyobb épületet.

És amin végképp kiakadtam az ez. Most komolyan, ez minek ide??? Nem lehetett volna pár 100 méterrel arrébb tenni, konkrétan van olyan ókori templom, aminek csak az egyik csücske van meg, mert ez épül oda. Embereeeeek...

Attalos stoa. Ezt nemrég újították fel, hogy az Akropolis Múzeum belekerüljön. 

És belülről. Itt van a már említett múzeum, de nem voltam még bent, de majd visszatérek :) Egyébként az emberek nagyon buták, úgy nyüzsögnek fent az akropolison, mint a hangyák, ezeket a szép helyeket meg alig nézi meg valaki, főleg az erdős, fás sétálóutakat. 

A "Panathenaic way" mentén ilyenek vannak :)

Szóval mindezek után elmentem kajálni, találtam egy tök jó kis görög beülős kajáldát, közel a büdös hal piachoz (ha még emlékeztek erre) xD. 2 euró a koszt, egyből ettem egy csirkés pitát (Chicken Pita) és úristen, nagyon finom volt, sokkal jobb a pita itt, szerintem gyakori vendég leszek, és a kiszolgáló pasi is nagyon kedves volt, mert hozott nekem inni is, ingyen, pedig nem is kértem. Úgyhogy a mai napi boldogságomat megvásároltam 2 euróért. :)

A szálláson meg valami új portás volt, idősebb, és megpróbálta kimondani a vezetéknevemet, 100x jobban csinálja, mint az angolok! Kérdezte, hogy honnan jövök és Magyarországon csak mosolygott, meg kérdezte, hogy minden rendben van-e, meg ilyenek, szóval a lényeg, hogy kedves volt.

Mindezek után na kitaláljátok hova mentem? xD Persze, hogy a régészeti múzeumba, hova máshova :D. Megnéztem a fegyvereket meg egy kis egyiptomi kiállítást is, és rájöttem, hogy van emelet is, úgyhogy lehet beköltözöm, az egyik nő már vigyorog, amikor meglát. Jah és lementem a múzeum boltjába, nem kellett volna!!! Ha én gazdag lennék...

Itt egy kis válogatás a mai gyöngyszemekből, sok képpel Kárpáti úrnak kedveskednék, főleg a katonásokkal :)

.

.

:)

Ó, ez az egyik kedvencem, annyira szép, ÉS meg lehet venni a boltban a másolatát, anyaaaaaaa *.*

Na ez a mai kedvencem! :)

Ez az a kis egyiptomos kiállítás, gondoltam teszek be pár képet.

.

I. e. 3. sz. görög nyelvű papirusz.

Pallas Athéné

Pán

 

Na ennyi lenne mára, most kaptam HÁROM spanyol szobatársat. Két srác meg egy csaj, lehet elmennek este, úgy vettem ki a szavaikból, szurkolok, hogy így legyen. Kérdezték tudok-e spanyolul, mondom olaszul egy kicsit, megszívtátok xD.

Október 10. (4. nap)

2011.10.10. 18:59

Üdv!

Tegnap éjjel új szobatársat kaptam, nehogy egy este véletlenül egyedül érezzem magam. Nem tudom ki az, azt sem honnan jött, nem valami beszédes 60 év körüli üzletember (neki nem futja jobb szállásra??). Fél egy körül közölte, hogy mivel neki késett a gépe, most elmegy enni, jó neki :D, én a földszintre se mernék lemenni kb. xD. Aztán reggel arra keltem, hogy esik az eső...úgyhogy ez az apróság áthúzta az egész napomat, ennyit az akropolisról. Mivel minden múzeum zárva van hétfőn, kivéve a régészetit, de az is csak 13.30kor nyit (tudom, elmentem megnézni), így gondoltam megnézem magamnak az itteni könyvtárat; egyetemet; akadémiát.

Ez az athéni Nemzeti Könyvtár. A 19. sz. második felében épült.

:)

Azaz olvasóterem, bemerészkedtem :).

Ez az athéni Egyetem, a 19. sz. első felében épült, épp valamilyen ünnepség lehetett, mert egy csomó egyetemista (végre láttam normális GÖRÖGÖKET!!!) virággal rohangászott, hát én meg szépen bementem velük az épületbe xD A díszteremig jutottam, szinte egyből az nyílik a bejáratból, elég nagy volt a tömeg. Egyébként nagyon idegesítőek ezek a törökök vagy kik, ott állnak balra esernyőkkel, komolyan MINDEN sarkon ott vannak, bandáznak és ha nem esernyőt akkor cigit vagy órát vagy hülyeségeket árulnak, vagy csak pusztán kacsintgatnak :D. Itt komolyan meg tud élni ennyi ember ilyen semmilyen "munkából"?

.

Ez az athéni Tudományos Akadémia, a 19. sz. második felében épült, a háttérben Athéné és Apollón vannak az oszlopokon, elől Platón és Sókratés ücsörög. Ez a három épület egyébként egymás mellett van, körülöttük mindenhol gyönyörű zöld a fű és több tucat citromfa is van ültetve, lassan érnek. Ehhez közel lett volna még 1-2 múzeum, de ugye zárva vannak ma, viszont találtam egy boltot, ahol vettem magamhoz némi eleséget és egy kis görög sört, íme:

Alpha, hát amúgy jó erős volt. Van egy ennél híresebb is, majd azt is megszeretném kóstolni. :D Majd visszatértem a régészeti múzeumba, ami kiderült számomra ingyenes (yeeeee).

"Agamemnón" maszkja, mykénéi civilizáció, Schliemann bácsi találta.

Lineáris B írás!!! Ó ezeknek nagyon örültem :)

Mykénéi civilizáció, tipikus tengeri, állatos motívumai, egyébként rengeteg kerámia volt meg falfreskók, rekonstrukciók, rengeteg arany, ékszerek, használati tárgyak stb. sok képet csináltam, majd akit érdekel sikítozik érte :) 

Na még ezt betettem, mert Jankovits sokat beszélt róla xD.

Ó igen és még ez, a mykénéi 8-as pajzsok :D 

Na de még annyi kép lenne, csak nem tudok választani :). Majd...

Remélem holnap jobb idő lesz valamivel, ha nem akkor elmegyek a Történeti Múzeumba meg a Schliemann-házba, vagy passz, még kitalálom ;).

Október 09. (3. nap)

Címkék: nap 3.

2011.10.09. 19:45

Sziasztoook!!!

Ma reggel sikerült korábban felkelnem. Érzékeny búcsút vettünk egymással Markkal, ment hajókázni a szigetekhez (szegényke), azt mondta lehet találkozunk még, amikor jön vissza, "maybe". Megreggeliztem a már lassan szokásossá váló vajas-lekváros kenyeremet és elindultam. Célom a Nemzeti Régészeti Múzeum volt, gondoltam, hogy ez sok időt fog igénybe venni, de azt nem, hogy ennyit... ÉS ma ingyenes volt a belépés, mondom háháááá :D. Jókor jöttem akkor xD bár lehet, hogy a nemzetközi diákkal, amúgy is az lett volna, kitudja. Hát pár óra után tartanom kellett egy kis kényszerszünetet, mert szegény fényképezőm lemerült, pedig nem is lehetett vakuzni xD szóval visszamentem a szállásra, ettem (fügét xD), feltöltöttem a gépet, majd újra elindultam (még jó, hogy közel van a múzeum), megvendégeltem magam a mekiben (1,5 euró egy sajt/chickenburger, ami ott kint olcsó, de amúgy nekem nem :D). Visszatérve a múzeumba újra elfényképezgettem pár órát, egyébként tutira hülyének néztek a görögök, az összes teremőr, mivel mindegyik szobában van egy. Egy ideig koslatott utánam a biztonsági őr is, de fél óra után feladta, miután látta, hogy csak egy ártalmatlan hülye az, aki mindent lefényképez xD laptoppal a hónom alatt, egy kézzel, mivel a táskákat be kellett adni a megőrzőbe, hát bármilyen szimpatikusan is vigyorgott a srác nem hagytam ott a laptopot, jobban éreztem magam így :). Egyébként a múzeum feléig jutottam el (tudom-tudom nem vagyok normális, de ezért jöttem :D), szóval megyek még oda a jövőhéten, a holnap az akropolisé, mert itt megáll az élet hétfőn (azt mondják) és az tuti nyitva van, majd lehet kedd újra a múzeumé. Ma egy görög nő görögnek nézett (cöhhh), mert görögül magyarázta el, hogy tegyem a táskám a megőrzőbe xD, jah és egy turista kért tőlem útbaigazítást, egy fejjel-lefele tartott térképen, aki sem angolul sem semmilyen általam ismert vagy nem ismert nyelven nem tudott, hát én elmagyaráztam neki :D 

Na ezek lennének a mai képek, alig bírtam választani a több százból, gondolhatjátok, ezek a leghíresebbek, vagy nekem nagyon tetszettek valamiért xD

A Nemzeti Régészeti Múzeum épülete.

Penelaes gladiátor sírköve Spártából, I. sz. 3. sz.

Az alvó Maenad, I. sz. 2. sz. első fele.

 

.

 

Perseus/Paris I. e. 340-330.

 

Aphrodité, Pán és Erós, I. e. 1. század. (akinek volt valaha ókori művészete vagy ókori régészete annak remélem itt dereng valami :))

Színházi maszk, I. e. 2. sz.

Dionysos, I. e. 4. sz. élőben annyira szép volt, teljesen beleszerelmesedtem :D.

Fiatal sportoló bronz szobra, a tengerben találták meg közel Attikához, I. e. 340-330.

Szirén! I. e. 330-320.

Aphrodité, másolat a I. sz. 2. századból, az eredeti a I. e. 4. századi lehetett.

Apollón, másolat a I. sz. 2. századból, a bronz eredeti I. e. 460-450 körüli lehetett. Bocsánat, de ezt nem tudtam kihagyni xD. 

Attikai vörös-alakos stamnos, I. e. 430-420.

Minótaurus

Zeus/Poseidón, a tengerben találták ezt a bronz szobrot, I. e. 460. Hát ha ezt sem ismeritek fel, akkor semmit sem, kb. a leghíresebb görög bronz szobor. 

:)

Na remélem tetszett ez a kis válogatás. Itt most kicsit esik, ilyen nyári zápor kb. megvárta, amíg visszaérek a szállásra xD. Remélem holnap újra jó idő lesz, hiszen nagy kaland vár rám! :)

 Ezzel a képpel búcsúzom mára, Ennyi :D

 

 

Október 08. (2. nap)

Címkék: nap 2.

2011.10.08. 19:50

 Hol is kezdjem…épp álomra hajtottam a fejemet éjjel, amikor egyszer csak (helyi idő szerint) fél háromkor, dörömbölnek az ajtómon, próbálják kinyitni, magamhoz térek, kérdem ki az és mit akar…hát ő csak az új szobatársam, ja mondom, akkor pillanat. Ajtó nyit, biztos, hogy nem görög csávó besétál xD Nem tárgyaltunk túl sokat azon kívül, hogy hol van a mosdó meg minden, de túl kedves volt és sokszor mondta a köszönömöt, biztos nem görög, azoknak nem erősségük. :D Aztán reggel tovább aludtam, mint szerettem volna, de kicsit sietve simán tudtam reggelizni, kontinentális reggelit, amibe itt csak néhány dolog tartozik bele (kávé vagy tea, narancslé, vaj, lekvár és szeletelt kenyér), minden másért fizetni kell xD. Úgyhogy megkentem a kis kenyérkéimet, elbúcsúztam Marktól, a szobatársamtól, aki német, mint kiderült reggel és csak két napig van itt, és elindultam, amerre a lábam vitt. Az első szobor, amivel találkoztam Periklésé volt, jellemző :) Aztán betévedtem egy hús és halpiacra, én kis naiv, persze be is mentem. Egyébként nagyon szép volt, rengeteg kínálattal, főleg a halas részen, de az a szag, hát nagyon küzdöttem, semmit sem segít, ha a szádon veszed a levegőt, tapasztalat xD. Nagyon rossz volt, inkább nem is gondolok rá, ÉS vannak emberek, akik simán ott ülnek egész nap, nekem két perc is sok volt! Ez a Monásztiráki negyedben volt, ami híres a bolha piacairól, tökéletesen megértem. (Épp megjött Mark, aki doktor!!! szeretne lenni és lejárta a lábát ma, hát igen, két nap elég kevés Athénra.) Aztán szembejött velem Hadrianus Könyvtára, úgyhogy gondoltam megtekintem, szerencsére ingyen volt nekem a belépő, mivel diák vagyok (ezúton is köszönöm a nemzetközi diákigazolványomnak xD).  

Ez a bejárat, a bal oldalon lehet látni Szent Asomatos templomának maradványait.

Közelebbről, spanyol turistákkal xD.

Jaj ez a kutyus olyan aranyos volt!!! Hát őt nem hatotta meg a mögötte lévő akropolis sem xD.

A győzedelmes Niké, itt ásták ki a könyvtár területén, majdnem 3 méter magas. 

Gorgó-fej töredék.

A könyvtár, háttérben akropolis!!!

Mindenfele mozaikok voltak, a FŰBEN is, a szabad ég alatt, télen, nyáron, napsütésben, esőben... csak engem zavar ilyesmi?

:)

.

Épp nagyban nézelődök, mert ugye minden kis kődarabot dokumentálnom kell, megfognom, amikor elszáguld a lábamnál Johnny a mocsokban, mindenfele bandáznak ezek a teknősök, imádják a romokat, a füge fák alatt eszegetnek, olyanok kb., mint nálunk a macskák. :D

.

Fügefa a kőtengerben (a könyvtárban).

Bizonyos emberek örömére, lássátok én is ott voltam, nem csak a fényképezőm. xD

Kicsit szép az idő, nagyon meleg volt ma is. 

A könyvtár után, órákat sétáltam még a környező kis utcákban és a bolhapiacokon.

Ez egy gyöngyös bolt, kicsit van választék, ott jó hátul van a vége, és egymás mellett két ilyen bolt volt.

Már a Pláká negyedben, ez a Panagia Gorgoepikoösz, ez egy 12. századi templom, kis katedrálisnak is nevezik. Nagyon hangulatos volt a környéke és tiszta, nagy szó, hiszen épp sztrájkolnak a kukások és sokfelé úszik a szemét a városban.

Metropoli, Athén katedrálisa, a 19. század második felében épült, most épp felújítják, úgyhogy ennyi látható belőle.

Ájiosz Nikoláosz Ragavász, ez egy 11. századi bizánci kápolna, sok esküvőt tartanak ott, mert nagyon szép kis kert van mellette.

Na ezek lennének mára a fényképek, aki ismer tudja, hogy sokat válogattam, mert volt választék. A nézelődés után vettem magamnak lila (?) fügét (igen anya, megmostam, és nem csapvízzel, ásványvízzel), ami brutálisan finom, amúgy is imádom, meg vizet, aztán visszatértem a szállásra és kicsit ledőltem, hamar alkalmazkodom a mediterrán mentalitáshoz xD. Most írni fogok, van egy kis tartozásom Mészárosnak...

Mindenkit puszilok!!!!

Október 07. (1. nap)

Címkék: nap 1.

2011.10.07. 20:38

Καλησπέρα! - Jó estét!

 

Megérkeztem görög honba. Tudatom véletek, hogy minden rendben van, teljes békében ülök a hostelban az ágyamon, ám ez nem volt egész nap így! ;) Elmesélem:

Reggel jó korán keltem (hát valamikor össze is kellett pakolni :P). Pénz váltás és könnyes búcsú vétele után megérkeztem, 10.00re Ferihegyre, kicsit elsiettem, na. Ezúton is mindenkinek köszönöm a jókívánságokat és, hogy gondoltatok rám!!! "Becsekkoltam", ám a kedves malévos néni belekötött abba, hogy kilógnak a táskámról ilyen zsinórok, kössem össze őket, ez meg is történt, csak ő a bőröndmatricásizét az egyik ilyen én általam összekötött, nem éppen stabil dologra tette, szóval volt bennem egy kis félsz, hogy mi van, ha leesik (mert nem igen bánnak kesztyűs kézzel a bőröndökkel a reptereken). Szóval gáz lett volna, ha ott álok Athénban a reptéren és csak nézem az üres bőrönd szalagot xD Hála az isteneknek nem így történt, a repüléssel minden rendben volt, változatlanul szeretek repülni, 2 zavaró tényező volt az úton: egy kisbaba, aki végigsírta az utat, és a kedves mellettem ülő valamilyen távol-keleti fickó, aki végig ette-aludta-zörögte-orr fújta az utat. :D Mind1. Megérkeztem, bár ezt még mindig nem fogtam fel, még nem következett be a felismerés, hogy WÁÁÁÁ Athénban vagyok! Majd talán holnap, ha tényleg látok is belőle valamit. A csomagfelvétel után mentem, hogy megkeressem a metrót, ez persze nem jött össze, csak a vonatot találtam, bérletet venni nem sikerült, mert a pasi csak azt hajtogatta a fülkéjében, hogy "only one way ticket". Végül a legegyszerűbb és legközelebbi dologgal jöttem be a városba: busszal, nem is értem, hogy miért nem alapból ezzel próbálkoztam. Röpke 30-40 perc alatt ott is voltam a Syntagma téren, kis keresgélés után megtaláltam a metrót is (végre), mentem 4 megállót a Larissa térig, majd követtem az angol utasítást (menj előre 3 háztömböt, majd fordulj balra, aztán 5 háztömb és megint balra), SIKER, á mondom nagyon jó itt a hostel, igenám, ez túl egyszerű lett volna :D. ott állok az ajtóban, csengetek, semmi válasz, már este 18.00 múlt, látom zárva, észreveszek egy kifüggesztett papírt, rajta angol szöveg: A Hostel Aphrodite bezárt télire, elnézést kérünk a változások miatt, de küldtünk erről e-mailt (persze én ilyet nem kaptam), akinek mégis volt foglalása az menjen metróval ide meg ide, ez az utca ez a szám stb. stb. Mondom: MIIIIIII??????????********************************** (mindenki képzeljen oda, amit az ízlése elvisel xD) Hát átértékeltem az életemet hirtelen, és elindultam, vissza az utcákon, vissza a metróba, vissza 3 megállót, utcakeresés stb. stb. Már sötétedett, mindenki úgy nézett rám, mint egy ufóra, mondanom sem kell csak én mászkáltam ennyi cuccal ilyenkor :D. Végül megleltem az általam áhított helyet (Athens Easy Hostel). Bemegyek, légkondis hely, egy jóképű (!!!!!! ritka, csúnyák szegény görögök, a szépek meg elbújtak vagy kevesen vannak xD) görög srác vigyorog rám "Hello, how are you?" mondom öööööö: "I'm not fine", hát nem akartam bunkó lenni nagyon, na. Mondom mi a bajom, keresi a nevem (nem volt meg), nem baj, elintézte a dolgokat, motyogott egy sort angolul, minden reggel 7-10 között kaja, ingyen poggyászmegőrzés meg net stb. stb. *bájos mosoly*. ÉS jobban jártam, mint eredetileg, csak 4 ágy van a szobában (nem 8) és az is mind az enyém xD Úgyhogy már szinte otthon is érzem magam benne. Még elmentem boltba, mert valamikor reggel ettem utoljára és inni sem a csapból kéne. Hát kb. mindent találtam (Meki, KFC) csak egy nyamvadt élelmiszerboltot nem. Végül egy kis lyukban, vettem vizet meg némi eleséget, holnapig elég. Na így állunk most :). Holnap jelentkezem, ha tudok, ha nem akkor max. holnapután! Mindenkit puszilok otthon, gondolok rátok!

  

 

süti beállítások módosítása